Ázsiai hal invázió – USA hadüzenet

Ázsiai ponty

Tengeralatti elektromos védőkerítések, méreg, a hajózási utak lezárására vonatkozó tervek: az Egyesült Államok hadat üzent az ázsiai pontynak, amelynek inváziója veszélyeztetné az USA északi részén található Nagy-tavak ökorendszerét.

Ezek a pontyok nem nagyon emlékeztetnek Európában ismert rokonaikra: a falánkságukról ismert halak hossza elérheti a két métert, súlya pedig a 70 kilót is. Az első példányok a múlt század 70-es éveiben kerültek az Egyesült Államok déli részére, haltenyésztők importálták őket – a medencék tisztítása végett.

A 90-es évek áradásaiban azonban a pontyok kiszabadultak a halastavakból és eljutottak a Mississippi medrébe. Innen elözönlötték Illinois és Missouri folyóit, ma pedig már a Nagy-tavak határán találhatók – a Kanada és az Egyesült Államok között lévő tavak hatalmas édesvíztartalékot jelentenek.

A szövetségi hatóságok szerint a pontyok “tönkretehetik a Nagy-tavak ökorendszerét és jelentős károkat okozhatnak a térség különböző, több milliárd dollárnyi bevételt termelő gazdasági ágazatainak, köztük a halászatnak is”. Ezért a Mississippin elektromos kerítéseket létesítettek, hogy így akadályozzák meg a nagytestű halak további északi terjeszkedését.

Ázsiai ponty

A folyó egyik 9 kilométer hosszú szakaszán mérget szórtak a vízbe, egyrészt a falánk faj irtására, másrészt azért is, hogy kiderítsék, mekkora állományról van szó. Több száz hal pusztult el és került a felszínre, a kutatók számba veszik, mennyi volt közöttük az ázsiai ponty, és ebből vonnak le következtetéseket. A Fehér Ház is támogatja az erőfeszítést, 13 millió dollárt biztosított erre a célra.

Ezek az intézkedések azonban Mike Cox, Michigan állam igazságügyi minisztere szerint együttesen sem lesznek képesek a Nagy-tavak biológiai biztonságának garantálására.

Az amerikai állatvilágot felügyelő szolgálat szerint reális veszély, hogy az ázsiai ponty – mivel terjedését nem akadályozza semmiféle ragadozó – kiszorítja a térség vizeiben élő más fajokat. “Ha egyszer bejutnak a tavakba, nagyon nehéz lesz ellenőrzés alatt tartani őket” – olvasható a szolgálat jelentésében.
Az invázió megelőzésére Michigan állam új lépést vett fontolóra: a hajózási utak lezárását. “A Nagy-tavak élővilága pótolhatatlan szerepet tölt be. Munkahelyek ezrei forognak kockán, nem kockáztathatjuk, hogy a pontyok ezeken az utakon jussanak be a tavak vízrendszerébe” – szögezte le a michigani igazságügyi minisztérium.

Ám ez sem egyszerű, mivel az amerikai hadsereg műszaki szolgálata szerint egy ilyen lépés növelné az áradások kockázatát és a víz minőségét is veszélyeztetné. Az Illinois állambeli (Chicago) vízügyi hatóság szerint ráadásul ez a lépés sem lenne hatékony, mert az ázsiai pontyok ebben az esetben is többféle módon bejuthatnak a tavakba.

Az ázsiai pontyok elleni harc módszereit illető vita a vízi utakat és a gátakat felügyelő szövetségi és helyi hatóságok között annyira kiéleződött, hogy Michigan állam az amerikai Legfelsőbb Bírósághoz fordult igaza védelmében, a hajózási utak lezárásának elrendeléséért.

Forrás: hvg.hu

A bejegyzés kategóriája: Hírek
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás