Fókuszban a Banax Blitz

Végre a Duna vízállása lehetővé tette, hogy egy régi, jól beállt helyre menjünk feederes horgászatra. Az élő vizek varázsa itt maximálisan érvényesül, s még halat is szoktunk fogni. Ez bizony így együtt igencsak megbecsülendő.

Az alapanyagok még horgászat előtt

Korábban próbáltuk már a kifejezetten feederes horgászathoz kifejlesztett ET Power Feeder 5000-es orsóját, ami viszont nagy lett volna a Picker Blade botra, amivel horgászni akartunk. Jó alkalom nyílott a Banax egyik újdonságának, a Blitz 750-es orsójának kipróbálására.

Két teljes értékű fém dobbal kapható

 

0,20-as Carp Expert zsinórt tekertük az orsóra

Az orsó dobozán a „Best engineering in the world” felirat áll, ami elég bátor, de az orsó igyekszik megfelelni neki. Első forgatásra érezni, hogy nagyon egyben van, könnyű hajtású, ma már mondhatjuk, hogy olyan banaxosan fitt, megcsinált. Nagyon becsülendő, hogy a csomagot kibontva az orsón lévővel teljesen megegyező fém pótdobot találhatunk. Sok más cég követhetné ezt a példát! Az orsó dobjának szoknyája lukakkal könnyített, a kisebb önsúly érdekében, de design-elemként is jól mutat. A felkapókar a mai divatnak megfelelően vastagított, átváltása könnyed, nem hibázik dobás közben. A zsinórvezető nagyméretű és csapágyazott. A sima futásról egyébként 7 csapágy gondoskodik, ami elég is.

A zsinórprofil szokás szerint szép

A bot, az Energo Team híres Blade sorozatából való, nevezetesen a Picker Blade. Ez a bot kétféle hosszban, 2,70-es és 3,00 méteres változatban kapható. A fejlesztés egybeesik az európai trendekkel, melyek szerint a pickerek és a feederek közötti űr kitöltésére igény mutatkozik. A pickerek azért jobbára rövidebbek ennél, a feederek pedig hosszabbak. Ritkán kap újabb nevet a 3,00 méter körüli „feederek” csoportja, inkább – helyesen – a picker kategóriába kerül besorolásra. A bot előnye, hogy könnyebben szállítható, ha úgy tetszik azért, mert nem szükséges háromfelé szedni, vagy épp azért, mert a „magyar 3 méteres sztenderd botvalóság”-ba való idomulással kétrészesként jól illeszkedik. (Szétszedve pont olyan hosszú, mint az átlagos magyar botok, így jól megférnek egymás mellett a botzsákban.)

Kis feederkosarakkal és 8-as, 10-es horgokkal szereltünk

 

Az etetőanyag összetevői

A nyele az orsótartó alatt végig parafa borítású, de a felső nyéltag fekete EVA szivacs, amiért nagyon hálásak lesznek a gyakorlott horgászok. Ugyanis a folyamatos „etetőanyagozás” miatt ez a rész rendszeresen szennyeződik (nem beszélve egy kis halnyálkáról, ami ugye szerencsés esetben szintén kerül a botra), s bizony a parafa tisztítása sokkal macerásabb, mint az EVA szivacsnyélé. A Picker Blade egy igen kezes, finom pálca, mely az irányadó dobósúlyok ellenére rendelkezik tartalékokkal nagyobb halak kifárasztására is – ezt a mi horgászatunkon is volt alkalma bizonyítani.

A Sticky Grain szemes etető és pellet összeragasztására kiváló

 

A kis kosarat nem kellett messzire dobni

A horgásztara egy hétköznap reggelén került sor, remélve, hogy a pálya szabad lesz. Hétvégén azért gyakrabban keverednek errefelé horgászok, s mivel alternatív hellyel nemigen készültünk, öröm volt látni megérkezésünkkor, hogy ezen a napon senki sem akart bennünket megelőzni. Közel s távol egyetlen horgászt sem láttunk. Ej, mekkora szó ez ma kis hazánkban! Köves partszakaszon óvatosan mozogva lekerült a felszerelés minden darabja, és elkezdhettük a horgászat előkészületeit. A hely nagyjából 9-10 óráig van árnyékban, sokkal tovább nem terveztünk maradni a kánikula miatt.

A 10-es horoggal alig volt hibázott kapás

 

A Banax Blitz 750 illik a Picker Blade-re!

Az orsóra először némi alátét zsinórt csévéltünk, majd jöhetett 150 m Carp Expert 0,20-as. Az orsó zsinórprofilja szép, de ezt egy Banaxnál nem is kell külön hangsúlyozni, ennél a márkánál az a minimum, hogy ilyesmi miatt ne fájjon az ember feje.

Egy kárász a kisebbek közül

 

A termetes dévérekből nincs hiány a Dunán

A felszerelés elkészítésekor 20 grammos, szögletes feeder kosarat és 8-as, illetve 10-es Maruto 9624-es horgokat használtunk. Nyilván a kosárba anyag is szükségeltetik, erről a Carp Expert Gold Carp és Red Carp keverékek gondoskodtak némi folyóvízi Tímár Mixszel kiegészítve. A horgászhely sajátsága volt a lelassuló folyószakasz, ahol az etetőanyag viszonylag könnyen megáll, így konzerv kukorica önálló bejuttatása is lehetségessé vált. A szemeket azért összeragasztottuk némi apró kaviccsal a Carp Expert Sticky Grain karamellás ragasztóporával. Így ellaposított gombócokban került be az alapetetés végén a viszonylag nagyobb mennyiségű konzerv kukorica is. A helyet barátok, ismerősök horgászgatják rendszeresen, így ha nem is mondhatjuk, hogy etetett hely, de kaját azért lát időközönként. Ez meg is látszott a fogásokon.
Több meglepetés is ért bennünket a horgászat során.

Több halat azonnal visszaengedtünk, de maradt pár nagyobb a fotózásra is

 

Az orsó remekül dolgozott a pontyokkal

Először is 4 pontyot is sikerült megakasztani és kifárasztani. Igaz egyik sem volt nagyobb olyan 1,80-asnál, de a pici feederen remek fárasztások alanyai voltak. Manapság nagyon sok dunai horgász jelzi a főváros magasságában, hogy rengeteg ezüstkárász jelent meg a „semmiből”, ezt magunk is tanúsíthatjuk, 15 és 40 deka közötti példányaikból egy fél vödörrel fogtunk pár óra alatt. Természetesen a nagyobbacska dévérek (0,80-2,0 kg) sem hiányozhattak, igaz belőlük csal 6-7 darabot sikerül felmutatni. Ezúttal márna nem jött egy sem, de így sem lehettük boldogtalanok. Vannak, akik különböző halnevelők árvíz általi kimosását nevezik meg okként a nagyobb számú pontyfogás kapcsán. Talán igazuk van. A szentendrei ágtól az újpesti öblön át a Lágymányosi Hídig rendszeresen estek el jellemzően kisebb pontyok (kb. 3 kg-ig), ami biztos nem a véletlen műve. Tavaly hasonló időszakban ezeken a helyeken nem voltak jellemzőek. Akárhonnan jöttek is a pontyok, mi, horgászok csak örülhetünk nekik. A halakat természetesen visszahelyeztük éltető közegükbe, hátha jövőre még nagyobb egyedsúllyal látjuk őket viszont.

Nagy kedvencünk a Picker Blade, mellyel öröm a horgászat

A Banax Blitz orsó bizony próbára lett téve a pontyok fárasztása kapcsán, s a 0,20-as barnás színű Carp Expert zsinórral együtt jól vizsgázott. Egyetlen szakításunk sem volt, még beakadás sem(!), ami szinte hihetetlen a köves Duna mederben. A pontyok kezdeti lelkesedését jól hűtötte le a bot-orsó párosa, gyakorlatilag esélyük sem volt egy pillanatra sem. Gyakorlatilag 2-3 perc alatt szákba került minden hal, még ha fékre is húzott az elején. A kis 3 méteres Picker Blade már eddig is szívünk csücske volt, de ezután még inkább az lesz. Nem lehet elégszer hangsúlyozni mennyire könnyen kezelhető, de mégis érzékeny botról van szó, mellyel öröm a fárasztás. Ma már, amikor a természetes vizeinkben a kapitális halak igencsak megritkultak a felszerelés finomításával lehet a horgászélményt fokozni, s ennek kiváló példája ez a pálca!

Forrás: EnergoTeam

 

A bejegyzés kategóriája: Kipróbáltuk
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.