A tiszai ciánszennyezés 10. évfordulójához érkeztünk. Az Aurul ausztrál-román vállalat meddő feldolgozásból származó ciántartalmú vegyületeket tartalmazó szennyvizét a Nagybánya melletti víztározóban tárolták. Az esővizek az olvadások következtében a víztározó műszakilag nem biztonságos gátja átszakadt és mintegy 100 ezer köbméter (kb.135-170 tonna ciánvegyületet tartalmazó) szennyezett víz folyt először a Lápos patakba és innen a Szamosba. Az erősen mérgező szennyhullám (32 mg/l koncentrációval) 2000. február 1-én érte a Szamos folyót, melyen végig haladva szinte egy nap alatt pusztította el a vízi élőlényeket.
A Tiszát elérő szennyezés (22 mg/l) még mindig nyolcvanszorosa volt a még tűrhető értéknek. Az egész folyón áthaladó mérgező szennyvíz addig még nem látott halpusztulást okozott. A Tisza folyó egészére nézve az összegyűjtött és becsült haltetemek mennyisége meghaladta az 1200 tonnát. Ebből csak a Tisza-tó folyóvízi szakaszán 130 tonna volt az összegyűjtött, elpusztult halak mennyisége. Jó néhány halfaj szenvedett jelentős károkat.
A szennyezés miatt 2000 június közepéig tilos volt a halászat és a horgászat a Tiszán és vízrendszerén. A tudományos vizsgálatok erre az időpontra igazolták megnyugtatóan, hogy a szennyezés levonult és túlélt halállományokban nem találhatók meg a méreganyagok.
A későbbiekben is folyamatosan végzett tudományos kutatások bizonyították, hogy a mérgező szennyvíz elsősorban a folyó sodorvonalában tartózkodó, ott vermelő halállományban okozott hatalmas károkat, míg ezen területen kívül lévő halaknak volt lehetősége elkerülni, kimenekülni a halálzónából.
A Tisza folyó halászati hasznosító szervezetei a halpusztulást követően részben állami és társadalmi támogatással is nagy mennyiségű halkihelyezésekkel segítették a folyó halállományának rehabilitációját. Mára már csak az egyes halfajok közötti arány eltolódás, vagy egy-egy halfaj valamivel kisebb állománya utal a 10 évvel ezelőtti történetekre.
Forrás: MOHOSZ
