Malomvölgyi II. Tó

Szeretném a figyelmetekbe ajánlani, ezt a ritkaság számba menő horgászvizet. Véleményem szerint, Baranya megye egyik legszebb, hangulatos kis horgásztava.

Kedvelt kiránduló, és horgászhelye a Pécsen és környékén lakóknak. Pécstől pár kilométerre, Kökény nevű község határában található a Malomvölgyi Arborétum természetvédelmi terület közepén. Egy erdővel körbevett völgyben, vízzáró gát által mesterségesen felduzzasztott tó.

Kétféle képen tudjuk megközelíteni a tavat. Ha csak sétálni és kirándulni szeretnénk akkor érdemes mindjárt a falu előtt jobbra található parkolóban megállni, és az arborétumon átsétálva érhetjük el a tavat.

Egy szépen kialakított sétálóúton haladva gyönyörködhetünk a természetben, és magunkba szívhatjuk a növények, fák friss illatát.

Az út a kis patak mellett vezet el, melynek felduzzasztásával jött létre a tó. A fű mindenhol szépen frissen vágva, az egész park szépen karbantartva, és gondozva van.


Hangulatos, fából készült hídon tudunk átkelni, vagy csak nézelődni.

Kellemes sétát téve, nézelődve haladunk át az arborétumon.


Ahogy közeledünk a tóhoz, a kis patakocska úgy növekszik, szélesedik ki.


Ez a sással, náddal, és vízbenőtt bokrokkal tarkított befolyó rész, kíméleti terület, tilos a horgászat. Amikor ott jártam, csendben megközelítve a vizet, szép csukát, és amur csapatot láttam ebben a csendes kis vízben. Nem nagyon voltak ijedősek, valószínű, hogy nem nagyon zavarja őket ott semmi.

Itt ér a patak a tóba, itt már akár horgászni is lehet.

A sétáló úton körbe járhatjuk a tavat.

Vagy felmehetünk a kilátóba, gyönyörködni a tájban, a tóban.

A családra, és a gyerekekre is gondolva, egy nagyon jó, és biztonságos, fából készült hintákkal és mászókákkal ellátott játszóteret alakítottak ki.

A parknak ezen a részén szalonnasütő, és bográcsozó helyeket is kialakítottak. Asztalokkal, padokkal ellátott sütő-főző helyeken kényelmesen elfogyaszthatjuk a helyben készült ételeket, vagy a magunkkal hozott elemózsiánkat.

Tüzet rakni, csak itt a kijelölt tűzrakó helyeken lehet. Tűzifát összevágva, a tűzrakó helyek közelében találhatunk. Vízvételi lehetőség, és wc. is kialakításra került.

Aki nem szereti a nyüzsgést, vagy csak egy kis nyugalomra vágyik, az is talál magának egy csendes, erre kialakított helyet. A tűzrakó helyet és a játszóteret ésszerűen úgy alakították, hogy a horgászhelyektől távolabb van, így nem zavarva a nyugalomra vágyó horgászokat.

Igazán kellemes, jó kis horgászvíz, szórakoztató és pihentető horgásznapokat lehet itt eltölteni. Ha egyedül megyünk, vagy családdal, gyerekekkel, biztos vagyok benne, hogy mindenki jól fogja magát érezni. Bőven van kialakított horgászhely, biztos, hogy mindig találunk helyet. Napijegyet a tópatron a halőrházban tudunk váltani.

Ha kimondottan horgászni indulunk a tóhoz, akkor úgy közelítsük meg a tavat, hogy autóval bemegyünk Kökénybe, ott a központban kell jobbra fordulni, egy harangláb van az utca sarkán, ahol le kell hajtanunk. Így tudjuk elérni a másik parkolót, ami közelebb van a vízhez, és nem kell olyan messziről bevinnünk a felszerelésünket.

Aki Pécs környékén jár, annak csak ajánlani tudom ezt a kis tavat.

Természetesen horgásztam is ezen a vízen, de erről majd legközelebb írok.

B.Jenő

A bejegyzés kategóriája: Itt jártunk
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.