A Duna

A Duna Európa második leghosszabb és legbővizűbb folyója a Volga után, hossza 2860 km. Az a hely, ahonnan egy folyó az útjára indul, a folyó eredése, a folyók útja a torkolatnál ér véget. A Duna Németországban, a Fekete-erdőben két kis forrásból ered és gazdagon szerteágazó torkolattal ömlik a Fekete tengerbe.

Két kis folyó (Breg és Brigach) egyesül a nagy Duna folyóvá.

Földrajzi leírás

Útja során hegyeket tör át, hasadékot vés a sziklába, völgyeket mélyít a hegyek közé, hatalmas síkságokat tölt fel. A vízfolyás a torkolatig lehet: ér, csermely, patak, folyó folyam. A legkisebb az ér, a legnagyobb a folyam. A Dunát általában folyónak nevezzük, de az 1000 kilométernél hosszabb, bővizű természetes vízfolyást folyamnak hívják. A Duna is folyam.

A következő országokon folyik keresztül: Németország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária, Ukrajna és Moldovát is érinti.

A Duna egy nagy kék szalag Európa térképén. Hazánk fő folyója, Magyarország területe teljes egészében a vízgyűjtőjéhez tartozik.

A Duna vízgyűjtő területe

Magyarországi szakasza 417 km, ebből 142 km határfolyó Szlovákiával. Háromszáz mellékfolyója közül 30 hajózható. Legnagyobb mellékfolyója a Tisza.

A Duna nagyon sok mellékággal rendelkezik hosszú folyása során.

Ezek közül hazánkban a legjelentősebbek:

– Kis-Duna (Csallóköznél)

– Mosoni-Duna (Szigetköznél)

– Szentendrei-Duna

– Ráckevei-Duna

A Duna teljes hossza három jellegzetes szakaszra osztható:

– a Felső- a forrástól a Dévényi kapuig (Szlovákia)

-a Középső- a Vaskapuig (Románia)

– az Alsó- a Vaskaput köti össze a fekete-tengeri torkolattal.

Kezdeti sebes, hegyi áramlását dombok és erdők, később ártéri erdők és végül a deltában hatalmas területen náddal, vad dzsungellel borított mocsarak, mellékágak, csatornák kísérik. Azt a területet, ahol a Duna beletorkollik a Fekete-tengerbe, Duna-deltának nevezik. Miért is hívják így? Azért, mert a Duna több ágra szakadva deltatorkolattal ömlik a Fekete-tengerbe.

A Duna mélysége, szélessége és sebessége nagyon változó.

A felső szakaszon gyors sodrás, a vízszint jelentős esése a jellemző, partjainál bontja a kőzeteket, mélyíti a medrét, a keletkezett hordalékot tovább szállítja.

A középső szakaszon a folyó sebessége csökken.

Az alsó szakasz nagyon lassú folyású és kis esésű. Itt a durvább hordalékát nagyrészt lerakja a folyó. A Duna-deltánál szinte állóvízzé alakul a Duna, minden hordalékát lerakja, ezáltal egyre nagyobb területet vesz el a tengertől.

A síkságokon kiszélesedik a folyó, Belgrád alatt 1 km-es szélességet is megközelíti, de vannak völgyszakaszok, ahol elkeskenyedik, pl. a Kazán-szorosban 151 méter széles csupán.

Budapesten a Széchenyi lánchídnál 350 méter a Duna szélessége. A szélességgel ellentétesen alakul a vízmélység, pl. a Kazán-szorosban a 75 métert is meghaladja, de a budapesti szakaszon 3-10 méter között váltakozik. A mélységnek megfelelően a vízsebesség is növekszik, a sekélyebb helyeken csökken. Budapestnél az átlagos sebesség fél méter másodpercenként, de árvízkor a két és fél métert is elérheti. Medrében hol több, hol kevesebb víz folyik, azaz a víz szintje hol magasabb, hol alacsonyabb. A folyók vízállása állandóan változik. A változásban azonban bizonyos szabályszerűségek figyelhetők meg.

Élővilág

 

A Duna amint különböző területeken folyik keresztül, változatos élővilágnak biztosít megélhetést.

Növények

A partoknál, az alsó szakaszokon jellemzők a nádasok, ahol a nád mellett gyékény is, kijjebb sás fajok találhatók. A gyorsabb folyású szakaszoknál a nád helyett füzes cserjés található a folyó mellett. A távolabb található ligetben magasabb termetű fehérfűz, a fehér és a fekete nyár a jellemző.

A kissé szárazabb, de állandó vízellátással rendelkező területeken megtalálhatjuk a kocsányos- és mocsártölgyet, a szil- és kőrisfa mellett több kúszónövény is él, így a vadszőlő, a komló. Az aljnövényzetben a mohák és harasztok jellemzők. Védett növény a lápi csalán.

Állatok

Az egyszerű állatfajok elsősorban a Duna lassú folyású, alsó szakaszán jellemzőek. Az egysejtűek mellett a legelterjedtebbek az apró rákok, a csendes vizeken a folyami szivacs, a hidrák és a különböző kagylók, a mélyebb mederben pedig többféle csiga megtalálható.

A Dunában ötvenkét dunai halfaj él. A legjellemzőbb halfajok a márna, a jász, a paduc, a dévérkeszeg, a harcsa, a kecsege, a ponty, a csuka, a kárász, a szivárványos ökle, a csapó sügér és a fogas.

A hínárosokban találkozni árvaszúnyog, víziskorpió, vízipoloska fajokkal, a holtágakban pedig kétéltűek és hüllők is vannak. Legjellemzőbb állatfajok a keringőbéka, a kacagó béka, a kecskebéka, a vízisikló, a kockás sikló és a mocsári teknős.

Legjellemzőbb madárfaj a dankasirály, amely még városi szakaszokon is megtalálható. Minden folyószakaszon megjelennek a récefélék, a vadlibák, a kormoránok és a bíbicek. Elsősorban a Duna-delta környékén és a középső folyószakaszon látni a szürke és a vörös gémet, bölömbikát, függőcinkéket. Csak a Duna-delta lakói a rózsás pelikánok.

Holtágak, árterek legjellemzőbb apró emlősei a vízicickány, a vizipocok, a törpe egér, de a vidra, a pézsmapocok és az újonnan visszaköltöztetett hód. A ragadozókat a róka és a görény képviseli. A nagyvadak az őz, a szarvas és a vaddisznó.

A Duna-delta területéből 2733 négyzetkilométer védett. Több mint 1200 növényfajta, 300 madárfaj és 45 édesvízi hal él itt. A világ minden tájáról több millió madár jár vissza évente költeni.

A Deltában 15 000 ember él, a legtöbben hagyományos csónakokkal halásznak. 1991-ben a Duna-delta a világörökség része lett.

A Dunát Európa más folyóival összehasonlítva viszonylag kevés környezeti kár érte, élővilága nagyrészt megmaradt. Ezt az adottságot felismerve a 1970-es évektől folyamatosan alakultak nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek.

Ezek a nemzeti parkok Magyarországon a következők:

– Szigetközi Tájvédelmi Körzet

– Duna – Ipoly Nemzeti Park

-Duna – Dráva Nemzeti Park (része: a gemenci erdő)

A bejegyzés kategóriája: Folyók
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.