Igazából már vagy egy éve ott lapultak táskám mélyén ezek az ólomra szerelt körforgók, itt is-ott is dobtam velük párat, de eredmény nélkül, pedig egy barátom sorra fogja vele a ragadozó halakat. Neki jött rá balin, csuka, sőt, még süllő is, de nekem csak egy nagy nulla – egészen eddig a nyárig…
Balatoni pecáim alkalmával hívta fel rá figyelmem egy jeles helyi horgász, hogy bizony itt működik, nem is akárhogy. Nem volt mit tenni, magamhoz vettem egy 5-25 grammos, három méteres The Aggressort, lágy húszas monót és egy marék Tail Spinnert. Bár több méretben is gyártják, de ránézésre a kilencgrammos ide túl kicsi, a tizenhetes túl nagy, így esett a választásom a nyerő tizenhármasra. Ezt már jól el lehet dobni, de nem is süllyed olyan gyorsan, hogy ne lehessen felszín alatt elhúzni. A hosszú lágy botot kifejezetten balinólmos balatoni pecához választottam és a vékony monót is ide, erre a vízre csévéltem fel, tudván, akadóba nem tud menni a hal, és valljuk meg őszintén, nem fut az ember öt-hat kilós balinokba a tavon, de itt még ilyen halakhoz is elég a vékony damil. A nagy átlag másfél és két kiló közé esik, ezt mindenki tudja, aki fogott legalább már öt darabot.
Aztán végre gyakorlatban is bizonyított az összeállítás. Megszakítva a hosszú, mondhatni évtizedes szokásom, nem balinólmot kötöttem fel a balatoni cejgra, hanem ezt a kis ólmos-körforgós micsodát. Elsőnek fehéret, mert a balin a fehéret szereti – ezt mindenki tudja, vagy legalábbis így gondolja. Egy biztos, megeszi, a kékben nem igazán hittem, de ez sem sokáig maradt így. Csípős hajnalon a rabló balinok közé siklottunk a csónakkal, és megtört a jég, dobás dobást követett, majd gyorsan megjött az első rávágás, de nem akadt. Gyorsan kitekertem és dobtam is rá a következő durranásra, majd tekertem kettőt orsóm hajtókarján, és lomhát elnehezült botom. Bevágtam a furcsa kapásnak, majd a könnyű felszerelésen elég jól dolgozott a hal. A puha bot és a hosszan kinn lévő vékony damil könnyen korrigálta a balin kirohanásait, s a fárasztás is élvezetes volt.
Ezt követően fogtam még jó párat a fehérrel, de egyre jobban izgatta a csőröm, hogy vajon a kéknek is nekimegy-e. Hosszas vonaglódás után erőt vettem magamon és a biztos fehéret a bizonytalan kékre cseréltem. Az első dobás máris halat hozott vele – magam sem akartam elhinni –, de majd kettes balint sikerült akasztanom.
Lehetne hinni, hogy véletlen, de nem. Utána is jött rá, több is. Így hát azt kell mondjam, hogy teljesen mindegy volt, hogy kék vagy fehér, de szerintem ha fekete vagy piros, azt is megette volna.
Amiről nem esett szó az a Tail Spinner testvére, a Forward Spinner.
Ezt követő alkalommal tervezem kipróbálni. Annyit érdemes tudni róla, hogy az eddig használt háromágú saskarmos Grizzlykkel ellentétben egyágú horoggal van felszerelve, teste pedig nyújtottabb, laposabb, mint a Tail Spinnernek. Előnye az egyágú horogban rejtőzhet, a balin könnyen torkozza le ezeket a kis csalikat, és a háromágú horgot nehéz kiszedni belőle anélkül, hogy megsérüljön (főleg ha szilványba akad), ezzel szemben egy egyágú horog könnyedén kifordítható még garatról is, sokkal kisebb sérülést okozva vele a halnak. Meglátjuk – remélem hamarosan!
Vass Csaba
Forrás:mosella.hu
